Kora tavaszi szemezgetés

Az ökörítói Holt-Szamos
 

A sors úgy hozta, hogy az egyik áprilisi napon az Ökörítófülpösi Horgászegyesület tavára kaptam meghívást, megfejtendő a kérdést:„Mi maradt a tóban". Telepítés ebben az évben még nem történt, tavaly került utoljára kétnyaras apróság a tóba. Viszont figyelmeztettek a nagy mennyiségű, csukázó méretű kárászok hadára. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy a  szemesre próbálok, és csak kettő kilogramm főtt, méz ízesítésű tengeri kapott helyet a táskában. Módszerként természetesen match botot vetettem be, mivel ezzel viszonylag nagy területet tudok behorgászni, és ilyenkor tavasszal - de akár nyáron is - gyakran kell az etetés helyétől távolabb keresni a halakat. Szépen gondozott, hat hektáros tóhoz érkeztem, mely a holt Szamosból lett egy keresztgáttal leválasztva. Kaszált part, kiépített helyek és egy frissen épült, de még befejezetlen vendégház fogadott a parton, és aminek külön örültem: szemét egy darab sem.

Vendéglátóm, Csaszi helyére ültem, aki horgászat előtt ellátott instrukciókkal: „-Előtted balra, 30-35 méterre van egy szál töklevél. Az egy kemény púp teteje, oda szoktunk horgászni, vagy be 80 méterre, a mély vízre. A töklevéltől visszább mélyebb, de iszapos ágy fekszik, ott nem igazán jön a hal." Így is volt, tapasztalt cimborám szinte radar szintű feltérképezéssel engedett utamra, és a fenékmérést követően a tökleveles melletti kemény aljzatot vettem célba. Kicsit messze lesz!- gondoltam, amikor először megtöltöttem a szemeslövő csúzlimat. A szemek kis területen szóródva, de az úszótól mintegy 10 méterre zuhantak a vízbe. Semmi gond, van szemesanyag ragasztó a táskában! Van? Otthon maradt. Hát ezt elkú...tam. Nem kicsit. Na, lássuk mi akad még: etetős csúzli, az erősebb gumival. Próba-szerencse...

Szelektív etető

Ha ló nincs, szamár is jó?

Ehhez az asztalhoz sokan odaférnek 

Pont jó a távolság, bár a terítés elég nagy, jó 5 méteres körben szóródnak a szemek. Ez koncentráltnak nem igazán nevezhető.  Bő egy kilót lövöldöztem el elsőre, a többit pedig majd halanként, ha jönnek. Szerelékem a szokásos volt: fixen szerelt, 12 grammos testes vaggler, szinte teljesen lamellával súlyozva, egy 2-es jelzővel, és forgóval. Előkém 14-es, 14-es horoggal. Nagyon rákaptam erre az összeállításra: érzékeny, jól dobható, és ami lényeg, nem gubancolódik. Hátránya, hogy ha sok az apró hal, és kicsi a csali, a lassan beszálló cuccot könnyen elkapják az apróságok. Igazán másfél méteres vízmélységig ideális ez az összeállítás a kevés ólom miatt. Csali-repertoárom is a kukoricákra korlátozódott, nem kerestem a kárászokat. Igaz, velük ezt elfelejtettem közölni, ugyanis kezdetben csak ők vették fel az egy szem csemegét. Nem volt egy haltépős peca, bár az jellemző, hogy a szemes etetésre kicsit lassabban áll oda a hal. 10-15 percenként húzta el egy-egy Karcsi az úszót. Kapások után egy pár szem kukorica repült az úszó köré, hátha a kopogás beindítja őket.

Hívatlan vendégek

Ez nem igazán csukázó méret

Na ez kapd be, Kispajtás!
 

Másfél óra is eltelt, mikor sokasodó buborékok, és nagyobb pörsenések jelezték, nagyobb kérő tévedt a lakodalmas asztalhoz.  Négy szem csemegét húztam a horogra, még éppen elbírta. Hirtelen, gyors villámkapással tűnt el az úszó, apróságot sejtetve. Meglepődtem, mikor a sekély vízben visítva iramodott meg a damil. Jókora tolóhullám jelezte, nem retúrral van dolgom. Rutinos, vén róka lehetett, mert tudta, hogy a nyílt vízen egyetlen esélye a közeli tökleveles. Hiába próbáltam marasztalni, csak belehúzta a damilt, majd a megakadt szerelékről egyetlen rántással távozott. Rövid rángatás után megszabadítottam Csaszi helyét a már felnőtt töklevéltől, de szerelékem egészben jött ki, elköszönő halamnak nem okozva maradandó emléket.

Kicsit alacsony a vízszint

Megjött az első nagy! Aztán angolosan távozott...
 

Van itt hal, kérem szépen! Újabb csúzlizás, újabb dobás. De csend következett, a méteres vízben nagy riadalmat okozhatott a korábbi csetepaté. Megunva a kapástalanságot, az etetés centrumától, a töklevelestől távolabb próbálkoztam, hátha. Emelős kapással jelentkezett egy harmadik nyarára készülő pikkelyes. Rövidre zártam ismeretségünket, van még hova nőnie. Ismét pár kárász, majd két hasonszőrű potyka jelezte, beért az etetés, de inkább szélen járőrőznek a kíváncsiskodók. 

Megtört a csend

Harmadik nyarára készül

Hard corn: sokszor sikerült a nagyját szelektálni vele

A méz illatra más jelentkező is akadt
 

Lemenőben volt a nap, lassan végére értem a tervezett pecának. Feleségemet hívtam: „-Mi lesz vacsora?", de a választ már csak a kukoricák hallották, mert közéjük dobtam a telefont. Úszó már rég nincs, a spicc alól elfutó damil figyelmeztetett: elbambultál! Bevágni sem kell, mire emelem a botot, már visít a fék, jó erőben lévő ellenfél,volt a túloldalon. Ez már tovább tart, három fölötti pikkelyesnek tetszett meg a muskotályos Hardcorn. Gyönyörű végszó, és még a válasz is megvan Csasziék kérdésére: van hal a tóban! Extrák, flikk-flakkok nélkül, de kellően lefinomított felszereléssel igen is lehet szépen fogni a telepítésből kimaradt tóban. 
 

Az úszó is magányba fordul, nem kemény kukoricáért nem kapkodnak

Bevágnom már nem is kell, felállít az ellen

Ő bizony nem tavaly érkezett a tóba  

Ideje indulni

Nemsokára már itt is pihenhetek
 

Konklúzió? Egy fecske nem csinál nyarat, a szemes kukorica sem csodaszer. Lassabban, de biztosabban hozza be a nagyobb testű halakat, már ha vannak a környéken. Hátránya, hogy hamar eltelhetnek vele a felénk tévedő testes jószágok is. Mindenesetre felbuzdulva a történteken, idén gyakrabban nyúltam a spórolós menühöz. Tapasztalatok? Hamarosan...

Kovács György (Gyurka)